| Fekete fehéren: a tejeskávé is lassítja az öregedést | [ back ] |
23. 02. 2010.
A kávé hatására nem csak „felpezsdül” az emberi agy, hanem még antioxidánsok is jutnak a szervezetbe. Az antioxidánsok az anyagcsere során természetesen és a kedvezőtlen környezeti tényezők (pl. dohányzás, helytelen táplálkozás) következtében keletkező szabad gyököktől védik a szervezetet. A szabad gyökök nagy szerepet játszanak a sejtek öregedési folyamataiban, és egyes betegségek, mint például az érelmeszesedés, a szívinfarktus, valamint bizonyos daganatos megbetegedések kialakulásában.
A Nestlé svájci kutatóközpontjában (Nestlé Research Center – NRC) három különböző kávézási szokással rendelkező csoportot vizsgáltak. Az egyik csoport 10 százalékos zsírtartalmú tejjel, a másik cukorral, a harmadik növényi eredetű krémezővel ízesített instant kávét fogyasztott. Az eredmények a tejes és az édes kávékülönlegességek híveinek sem okoznak csalódást: bebizonyosodott ugyanis, hogy a tej, a cukor és a krémező hozzáadása sem rontja az antioxidánsok felszívódásának hatékonyságát.
„A hazai fogyasztói szokásokat kutatva kiderült, hogy minél rövidebb ideje iszik valaki kávét, annál több tejet tesz a feketéjébe. Úgy tűnik, az ötödik év a vízválasztó: azok közül, akik ennél rövidebb ideje feketéznek, minden harmadik ember tejjel issza a kávéját. Bátran fogyaszthatják tehát ők is a tejes kedvenceket, vagy akár a szemes, illetve instant kávék tejjel, esetleg krémporral kombinált változatát. Persze, mint mindent, ezt is mértékkel: a táplálkozástudományi szakemberek legfeljebb napi 2-3 csésze kávé elfogyasztását javasolják.” – mondta Szűcs Zsuzsanna, a Nestlé Hungária dietetikusa.
A Nestlé évente közel kétmilliárd svájci frankot költ élelmiszeripari kutatásra, a technológiai- és kutatóközpontokra, valamint a kiterjedt kutatói partnerhálózatával közös munkákra. A Nestlé Research Center egy svájci - 300 tudóst foglalkoztató - tudományos kutató központból és 27 termékfejlesztő, technológiai egységből áll.
A Nestlé mint a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a folyamatos kutatómunkának és termékfejlesztésnek köszönhetően a legjobb minőségű élelmiszerek előállítására törekszik. Mindemellett az egészségnevelésben is úttörő szerepet vállal világszerte. Magyarországon a Nestlé Hungária Kft. különböző életmódprogramokkal járul hozzá a lakosság egészségtudatosabb életvezetésének kialakításához, a kiegyensúlyozott táplálkozás és helyes életmód népszerűsítéséhez.
A Nestlé Hungária Kft. a 10-12 éves korosztály számára kidolgozott NUTRIKID programot a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közreműködésével 2003-ban indította el. Az ingyenes programhoz bármely hazai általános iskola csatlakozhat. A termékreklámoktól mentes NUTRIKID programcsomag egy gyerekeknek szóló, játékos elemekben gazdag munkafüzetet, egy rajzfilmes videokazettát és a pedagógusok munkáját segítő tanári kézikönyvet tartalmaz.
A Nestlé a felnőtteknek is segítséget nyújt a kiegyensúlyozott életmód kialakításában. A Nestlé Életmód Központ célja a felnőtt magyar lakosság egészségi állapotának javítása. A www.eletmodkozpont.hu internetes oldalon megtalálható életmódprogram hiteles információkkal, neves szakértők személyre szabott tanácsaival, hasznos életvezetési tippekkel és közismert személyiségek vallomásaival segít a testi-lelki harmónia kialakításában.
További információ:
Suhajda Krisztina Klenovszki Tímea
Kommunikációs vezető, Nestlé Hungária project manager, Avantgarde Group
krisztina.suhajda@hu.nestle.com timea.klenovszki@avanbtgardegroup.hu
06 1 224 1274 06 70 280 2020
http://www.nestle.com/NestleResearch
www.eletmodkozpont.hu
http://jn.nutrition.org/cgi/content/abstract/140/2/259?etoc



