English Русский






Avantgarde Group
1092 Budapest,
Ráday utca 51.
Bakáts Center
+36 1 476-3520,
info@avantgarde.hu


„SHUKAR” képek New Yorkban [ vissza ]
 

[ kultúra ]

Kortárs női roma képzőművészek alkotásainak kiállítása a Magyar Kulturális Intézet szervezésében

Az Extremely Hungary, azaz a New York-i és Washingtoni Magyar Kulturális Évad 2009 végén lezárult, ám a hazai kulturális programok szűnni nem akaró lelkesedéssel dübörögnek a tengerentúlon. A február 11-én nyíló, SHUKAR! – magyarul: „szép” - című kiállítás négy hazai kortárs roma művésznő festményeit mutatja be. A tárlat két érzékeny témát dolgoz fel: a romák és a nők helyzetét Magyarországon.

2010. február 08. 16:32

A február 11. és április 8. között látogatható kiállításon Oláh Jolán, Oláh Mara (OMARA), Orsós Teréz és Ráczné Kalányos Gyöngyi műveivel ismerkedhet meg a közönség. A négy roma művész életét ugyan semmi nem köti össze fizikailag, ám sorsukban, gondolkodásmódjukban több hasonlóságot is mutatnak, így például mindnyájan autodidakta módon tanultak meg festeni, gyakorlatilag saját erejükből, tehetségükből alakították ki stílusukat. A művészek kettős kisebbségi szerepüknél fogva különösen érzékeny módon ragadják meg a társadalmi-politikai feszültségeket. A kiállítás egyszerre kihívó és gyönyörű képei szinte szó szoros értelmében magával rántják a nézőt roma nők és a kortárs roma művészet világába.

Hazánk legnagyobb kisebbségének gyakorlatilag a 20. század második feléig nem volt saját képviselete a képzőművészetben, így általában a népművészet ernyője alá sorolták kultúrájuk produktumait. A 60-as évektől azonban markánsan megjelent az önálló, teljesen sajátos formavilággal dolgozó roma művészeti vonal, melynek egyik fő irányzatát a naiv, tárgyias ábrázolásmód jellemzi. A New York-i és Washingtoni Magyar Kulturális Évad levezető szakaszában helyet kapó SHUKAR! című tárlat pedig pontosan ezt a korszakot mutatja be.

A New York-i és Washingtoni Magyar Kulturális Évad ugyan hivatalosan lezárult, de a hazánk kultúráját bemutató programok 2010-ben is folytatódnak. A képzőművészeti kiállítás mellett február 1. és 28. között kortárs magyar filmművészeti fesztivál hívogatja az érdeklődőket a Lincoln Centerbe, míg a Magyar Kulturális Intézetben április 15-től június 15-ig Korniss Péter műveiből nyílik kiállítás. Emellett Perényi Miklós, Benjamin Hochman, Schiff András és Esterházy Péter tart komolyzenei koncertet illetve felolvasóestet.

A SHUKAR! kiállítóiról:

Oláh Jolán (Salgótarján, 1932-2005)
Oláh Jolán egy tízgyermekes családban volt a legidősebb lánytestvér. Édesanyja betegeskedése miatt neki kellett testvéreire vigyázni, ezért nem járt iskolába. Ugyan gyermekkora óta készített agyagszobrokat, rajzokat, igazán csak azután kezdett el a képzőművészettel foglalkozni, miután szívbetegsége miatt leszázalékolták. Korábban bányamunkásként dolgozott.

Oláh Mara – OMARA (Monor, 1945)
OMARA apja zenész, míg édesanyja edényfoltozó beás cigány famíliából származott. A két család közötti életmódbeli különbségekből fakadó feszültségek miatt gyermekkora állandó vándorlással telt. Felnőttkorában betegeskedését leszámítva édesanyja haláláig (1988) takarítónőként dolgozott. Ekkor kezdett önterápiás céllal festeni.

Orsós Teréz (Komló, 1956)
A beás cigány családból származó Orsós Teréz tizenöt gyermek egyikeként látta meg a napvilágot a komlói telepen. Tehetsége gyermekkora óta felszínre került, de kezdeti alkotói korszaka már tizennégy éves korában véget is ért: hetedikes korában jött első nagy szerelme, majd dolgozni kezdett. Művészetének újabb lendületet régi rajztanárnőjével való találkozása adta tizenkilenc éves korában.

Ráczné Kalányos Gyöngyi (Salgótarján, 1965)
A komlói cigánytelepen felnövő művésznő gyermekkora óta fest. Az ecsettel – a szintén a kiállítók között szereplő - Orsós Teréz hozta össze. Nyolc éves korától négy testvéréről kellett gondoskodnia. Ugyan iskolai tanulmányai akadoztak, de tehetségét hűen tükrözi, hogy hetedikes diákként a pécsi Pannónia Filmstúdióban az ő rajzaiból készítették “A hét ikerszarvas kígyó" című rajzfilmet, melyet a Cannes-i Filmfesztiválon is bemutattak.

További információ a SHUKAR! kiállításról:
http://extremelyhungary.org/events.php?id=23
Fotók:
http://www.flickr.com/photos/extremelyhungary_shukar/

Sajtóinformáció:
Klenovszki Tímea / Avantgarde Group Kft.
Elérhetőség:  timea.klenovszki@avantgardegroup.hu; +36.1.476.3524, +36.70.280 2020

A New York-i és Washingtoni Magyar Kulturális Évadról:

Az évad hivatalos honlapja: http://extremelyhungary.org/
Magyar nyelvű információk a honlapon: http://www.extremelyhungary.org/magyarul.php

Az évad programjai a Facebookon:
http://www.facebook.com/pages/New-York-NY/Extremely-Hungary/200743325293?sid=1e838425598108a560dda25074f5275b&ref=search
És a Twitteren:
https://twitter.com/ExtremelyH


A New York-i és Washingtoni Magyar Kulturális Évad
2009-ben az amerikai közönségnek egyedülálló lehetősége nyílt arra, hogy megismerje a kortárs magyar kultúrát a 135 eseményből álló vizuális művészeti, irodalmi és előadó-művészeti programsorozat széles spektrumán keresztül. A programsorozatnak a legnevesebb New York-i és washingtoni kulturális intézmények adtak helyet. Az Extremely Hungary címet viselő, egész éven át tartó fesztivál a kortárs magyar kultúra gyökereit térképezte fel, és az elmúlt évszázadban a magyarok nevéhez fűződő újításokat és művészi alkotásokat ünnepelte, amelyek közül sok az amerikai kultúrára is jelentős hatással volt.
Az Évad a magyar vizuális művészet, előadói művészet és irodalom a huszadik század elejétől napjainkig létrehozott alkotásainak legjavát felvonultató, sokszínű programokat kínáló eseménysorozat volt.
Dialógust kezdeményezett egy dinamikus közép-kelet-európai országról, Magyarországról alkotott eddigi amerikai elképzelésekkel.
A sokszínű, változatos programsorozat tette lehetővé, hogy az ismeretek elmélyítésével felkeltse a kortárs magyar kultúra iránti érdeklődést.
Az Évad hangsúlyozni kívánta azt a rendkívüli befolyást, amelyet a magyarok és magyar-amerikaiak gyakoroltak a művészetek, a tervezés és a technológia területén, külön kiemelve az amerikai társadalom és kultúra képét formáló hatásokat.

A New York-i Magyar Kulturális Intézet
A New York-i Magyar Kulturális Intézet 2001-ben alakult, és 2005-ben költözött végleges helyére, New York nevezetes kerületébe, a SOHO-ba. Jelenleg az egyik legfrissebb intézet New York-ban. Az intézet, mely fő feladatának a magyar kultúra amerikai megismertetését és elismertetését tekinti, számos rendezvényt szervez a legszélesebb spektrumon, hogy bemutassa Magyarország múltját, jelenét és jövőjét. A költözése óta eltelt években az Intézet programjai eredményesen keltették fel a magyar kultúra iránti érdeklődést a befogadó város hatalmas dimenzióihoz képest. Magyarországot a New York-i közönség olyan vállalkozó kedvű országként ismerte meg az eddigi programokon, programsorozatokon keresztül, ahol magas színvonalú, friss gondolkodású művészeti és kulturális élet zajlik. Ezen kívül az Intézet sikeresen köti össze a magyar művészeket és értelmiséget az amerikai közönséggel kiállításokon, előadásokon, koncerteken és filmvetítéseken keresztül, és hogy rendezvényeit nagyobb közönség előtt is prezentálja, olyan jelentős intézményekkel működött már együtt, mint a New York Public Library vagy a Lincoln Center.


 
Oldaltérkép Jogi nyilatkozat Kapcsolat Kezdőlap